22
Április
2024
|
16:35
Europe/Amsterdam

A Bridgestone-t a hatodik egymást követő évben választották be az FTSE4Good Indexsorozatba

Összefoglalás

A Bridgestone bejelentette, hogy hatodik éve – összesen pedig tizenegyedik alkalommal – választották be az FTSE4Good-ba, a világszerte elismert környezetvédelmi, társadalmi és irányítási (ESG) befektetési indexsorozatba. Emellett a vállalatot hatodik egymást követő alkalommal választották be a japán vállalatokból álló FTSE Blossom Japan Indexbe.

A Bridgestone-t a hatodik egymást követő évben választották be az FTSE4Good Indexsorozatba

A Bridgestone bejelentette, hogy hatodik éve – összesen pedig tizenegyedik alkalommal – választották be az FTSE4Good-ba, a világszerte elismert környezetvédelmi, társadalmi és irányítási (ESG) befektetési indexsorozatba. Emellett a vállalatot hatodik egymást követő alkalommal választották be a japán vállalatokból álló FTSE Blossom Japan Indexbe.

Az FTSE4Good Indexsorozat és az FTSE Blossom Japan Index az FTSE Russell által létrehozott részvényindexek, amelyek a vállalati kezdeményezéseket a környezetvédelmi, társadalmi és vállalatirányítási szempontok alapján értékelik. Csak olyan vállalatokat válogatnak be ezekbe az indexekbe, amelyek megfelelnek a szervezet által meghatározott szabványoknak.

A Bridgestone az előző évhez képest minden mutatóban javította pontszámát, és a környezetvédelmi és társadalmi területeken a legmagasabb pontszámot kapta az ötfokozatú skálán. A javuláshoz a következő kezdeményezések járultak hozzá:

  • Környezetvédelmi

A Bridgestone 2020-ban kidolgozott vízgazdálkodási politikájának célja a méltányos és fenntartható vízhasználat. Ennek értelmében a cég a helyi vízproblémákra szabott terveket alkot és valósít meg, különös tekintettel a vízhiányos területeken működő gyártóüzemeire[1]. A vállalat a közösség vízkivételének csökkentése érdekében aktívan együttműködik a vízhiányos területeken lévő szervezetekkel.

  • Társadalmi

A Bridgestone fenntartható beszerzési kezdeményezéseinek célja, hogy hosszútávú környezetvédelmi, társadalmi és gazdasági előnyöket teremtsen az ellátási lánc minden résztvevője számára. A vállalat erősítette a kapcsolatot a beszállítókkal, hogy elősegítse a szabályok megértését és betartását. Ezen túl figyelemmel kíséri a beszállítók ESG-értékelésének eredményeit, harmadik fél által megbízott szervezeteken keresztül helyszíni ellenőrzéseket végez, és folyamatos támogatást nyújt a fejlesztésekhez.

  • Vállalatirányítási

A Bridgestone felülvizsgálta a "Globális vesztegetésellenes politikáját", és világszerte rendszeres oktatást tartott alkalmazottai számára. A vállalat elkötelezett az etikus döntéshozatal és megfelelés biztosítása mellett. Egy példa erre az erőfeszítésre az új szűrőeszköz, amit a megvesztegetési és kereskedelmi kockázatok felismerésére vezettek be, ezáltal erősítve a vállalkozók és ügynökök átvilágítási programját.

További információ a Bridgestone 3.0 Journey 2023 integrált jelentésében és a Bridgestone vállalati weboldalának fenntarthatósági menüpontjában található.[2]

A Bridgestone az E8 kötelezettségvállalásával[3] a fenntartható társadalom megvalósításáért tesz, a kollégákkal, a partnereivel és ügyfeleivel, valamint a közvetlen közösségeinek tagjaival közösen.


[1] Olyan terület, ahol fennáll a veszélye az édesvízkészletek mennyiségi és minőségi romlásának.

[2] Bridgestone 3.0 Journey 2023 Integrált jelentés külön honlapja

https://www.bridgestone.com/ir/library/integrated_report/2023/

A Bridgestone vállalati weboldalának fenntarthatósági szekciója

https://www.bridgestone.com/responsibilities/

[3] A Bridgestone Csoport létrehozta vállalati kötelezettségvállalását, a "Bridgestone E8 kötelezettségvállalást", hogy segítse jövőképének megvalósítását: "2050 felé a Bridgestone fenntartható megoldásokat kínáló vállalatként továbbra is társadalmi és vásárlói értéket biztosít". Ez a kötelezettségvállalás a csoport tengelyeként szolgál majd a vezetés irányításához, miközben elnyeri a jövő generációinak bizalmát. A "Bridgestone E8 kötelezettségvállalás" nyolc egyedi Bridgestone értékből áll, (Energia, Ökológia, Hatékonyság, Kiterjesztés, Gazdaságosság, Érzelem, Könnyedség és Felhatalmazás), és amelyek mellett a vállalat elkötelezi magát, hogy a Bridgestone sajátos céljai és folyamatai révén, a munkavállalókkal, a társadalommal, a partnerekkel és az ügyfelekkel együtt megteremti a fenntartható társadalom megvalósításának elősegítése érdekében. https://www.bridgestone.com/corporate/news/pdf/2022030101.pdf.